ÖRIH Tábor 2020


A Söjtöri Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2020-ban ismét hátrányos helyzetű roma gyermekeket táboroztatott. A programra pályázaton nyertünk támogatást, ami a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság jóvoltából valósulhatott meg. A ROMA-NEMZ-TAB-20-0150 kódszámú – Összetartozunk Roma Ifjúsági Hagyományőrző Tábor augusztusban került megrendezésre. Az idei év nem volt egyszerű a járványveszély miatt, de augusztusban nem volt korlátozás. A gyerekek, ha nem is szívesen, de betartották a követelményeket, maszkok mindenkinek biztosítva voltak. Új helyszínen újabb programokkal és élményekkel gazdagodtak a hagyományőrző táborban résztvevő gyerekek. Fiúk és lányok egyaránt alkották a csapatot. A gyerekekre két kísérő felügyelt szervezetünktől, Orsós Tibor és Orsós Zoltán, akiket tisztelnek a gyerekek. Célunk volt az idei táborban is a gyerekek személyiségének és ismereteinek fejlesztése, valamint a roma hagyományok felidézése és továbbadása. A hasznos programokon kívül voltak közösségépítő sportjátékok, kirándulások. A szálláshely saját hagyományőrző programokkal nem rendelkezett, ezért megbíztuk egy helyi baráti roma partnerszervezetet, biztosítsa ezeket a programokat és előadókat, valamint a kirándulási helyszíneket. A programok jól sikerültek. A táborhelyen az ellátás teljes volt, a háromszori bőséges étkezés mellett is gondoskodtunk róla, hogy a gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. A benti foglalkozásoknak is ideális volt a helyszín, egy nagyterem, két kisebb terem és nagy szabadtéri hely állt rendelkezésre. Az udvaron ügyességi sportjátékokra volt lehetőség. A strand a Balatonparton tíz perces sétára volt, ami természetesen a legnagyobb élmény volt számukra. Tudásukat és ismereteiket fejlesztve ki mit tudókat, kvízeket és elméleti előadásokat nyújtottunk a gyerekeknek, amiket szívesen fogadtak. Kiváló roma népzenei előadó tanította őket énekelni, ismertetett meg több dalt. Bővítettük a gyerekek roma nemzetiségi kulturális és népművészeti ismereteit szerepet adva a roma nyelvnek is. Elsődlegesnek tartottuk a roma hagyományok számos területét érintő programokat, mint roma népdalok, zene, kézművesség, népművészet, gasztronómia, de előadás volt a közbiztonságról, a globalizációs hatásokról és a méhek fontosságáról, a roma hitéletről, a családi szocializációról. Fontos volt, hogy mindezt úgy adjuk át, hogy a gyerekeknek át is jöjjön a mondanivalója. Nem csak maradandó élménnyel lettek gazdagabbak, de bővültek ismereteik is. A közösségi programok által jobban megismerték egymást és a velük foglalkozó felnőtteket.  Közelebbi baráti kapcsolatokba kerültek egymáshoz, közös kis csapattá kovácsolódtak össze és felejthetetlen élményben részesültek. Köszönet a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságnak a támogatásért! Kívánjuk a jövőben hasznát vegyék az itt tanultaknak és tapasztaltaknak. További képek a galériában.

H.Nándor Róbert