II. Öreghegyi forraltbor túra

Az Önkormányzat 2019. január 12-én rendezte a II. Öreghegyi forraltboros túrát, amiben a polgárőr egyesület mellett szervezetünk is közreműködött. Az érdeklődők az Öreghegyi vendégháznál gyülekeztek fél 10-kor, ahol a polgármester úr fogadásával rövid regisztrációt követően minden résztvevő kapott egy Söjtör logóval ellátott retro zománcos bögrét ajándékba. A tökéletes túraidőben 120 fő indult el az első állomásra, Nyakas Györgyhöz. A sántaszeri hegyháton végig vonulva értek el a Deák-kúthoz, ahol Török Iván elnök úr köszöntötte a helyi polgárőrség nevében a népes csapatot. Ennél a megállónál sült finomságokkal, illetve kuriózumként füstölt hallal várták a túra csapatot. Innen Böjti Tamara pincéje volt a következő állomás, majd végig vonulva a Nagykő hegygerincen Molnár István pincéje. Utóbbi megállónál újabb túrázókkal gazdagodott a társaságunk. Az ötödik állomás Pozovecz József pincéje volt, majd kora délután értek vissza a résztvevők a vendégházhoz, ahol a Söjtöri Vöröskereszt Alapszervezet tagjai, Nagyné Csizmadia Valéria vezetésével bográcsban készült “Tubaleves”-sel várták a csapatot. A programról fotók láthatók a galériában.